Misztikonyha

Ma kevés munka volt, viszont annál jobb idő, és mivel új küldetésem van (megmenteni a világot), felpattantam a biciklimre (lassan nevet adok neki, Hidalgo?) és kikerekeztem a szigetre. Margit, ha valakit érdekel.

Már a hídon volt egy afférom, ugyanis egy autós rámdudált. Hirtelen persze, hogy megijedtem, hiszen még új nekem a bringás közlekedés Pesten. Oslóban nagyobb biztonságban éreztem magam. Szóval, megijedtem, azonnal nemzetközi jelbeszéddel és némi hangos hozzászólással próbáltam az autós tudtára adni, hogy ez nem szép dolog, mire egy, a hídon gyalogosan közlekedő úriember hangosan és vidáman elkezdett bíztatni, hogy gyerünk, mondd meg neki! Ez jól esett.

Mindezt túlélve bejutottam a szigetre,  megkerestem kedvenc helyemet a nagy platán alatt és zöld pokrócomon elhelyezkedve (gyerekkorom óta megvan) elkezdtem olvasni a könyvem. Alatriste, természetesen. Nagyon jó, olvasmányos, van benne humor, meg keserűség, meg történelem, élvezetes.

Persze ilyenkor tavasszal, amikor az idő inkább egy júniusi napra emlékeztet, az ember lánya nem tud koncentrálni és mindenféle dolog jut eszébe. Főleg, hogy félmeztelen pasik frizbiznek  körülötte. Szóval nehéz volt visszajutni Diego történetéhez, de egy időre sikerült.

Aztán az elkerülhetetlen, amihez valószínűleg hozzájárult aprócska bikinifelsőm is. Persze, hogy odajön egy helyes fiatalember, elkezdünk beszélgetni, minden a legnagyobb rendben, bár biológiai értelemben gyakorlatilag az anyja lehetnék (hű, mennyit fogok ezért kapni…).

No meg a véletlenül elkapott beszélgetésfoszlányok. Hogy megyek nyaralni a barátnőmmel a tengerpartra és megkérdezi, hogy ugye lesz medence. De hiszen a tengerpartra megyünk! Mire a másik közli, hogy legközelebb egy alternatív csajjal kell menni sátorozni, az legalább bírná a gyűrődést.

Letettem Viggot, és majdnem odamentem a fiúkhoz, hogy ezt megbeszéljem velük. Aztán úgy döntöttem, hogy minek, éljék bután tovább az életüket. Ha nem tudják, hogy lehet ezt normálisan is csinálni, hogy vannak nem hisztis p….k, akikkel tők jól elvan az ember, akkor csak nyugodtan ássák továbbra is maguk alatt a fát.

Mosolyogtam egyet és visszatértem a könyvemhez. Diego a végzet felé halad, érzem nem lesz jó vége, de ő legalább egy igazi férfi. És sajnos a mai rohanó, nagyvárosi, üres világban nincs sok hozzá hasonló.

Mindenesetre kezd jó színem lenni, levegőn voltam, nem dolgoztam, alig ettem és élve hazaértem. Vasárnap Critical Mass, menjünk, vonuljunk fel és mentsük meg a bolygót!

Megyek, nyomok pár fekvőtámaszt. Holnap is van nap(fény)

Filed under: Hétköznapok, A másik énem > cyberina